Bázis – színházterápiás élményfoglalkozás 8-13 éves gyerekeknek és 14-20 éves fiataloknak
Bázis – színházterápiás élményfoglalkozás 8-13 éves gyerekeknek és 14-20 éves fiataloknak
Nehezen kapcsolódsz másokhoz? Úgy érzed, néha más nyelvet beszélsz, mint a többiek? Minden túl lassú vagy éppen követhetetlenül gyors körülötted? Kimondatlan érzések vagy történetek vannak benned, amiket nem tudsz hova tenni?
Olyan élményalapú, színházterápiás foglalkozást kínálunk, ahol nemcsak játszunk, hanem a lelki folyamatokra is figyelünk. Improvizációkon, közös játékokon és jeleneteken keresztül próbálhatod ki, milyen mások bőrébe bújni – és közben közelebb kerülni önmagadhoz.
Ha szeretnél egy elfogadó közegben megnyílni, fejlődni, alkotni és nem utolsó sorban érdekel a színház világa színpadon innen, függönyön túl, akkor találkozzunk a Bázison!
„A jó színház rákérdez a megszokott gondolkodási mintáinkra, és ösztönöz, hogy elképzeljük, mire vágyunk igazán. Minden érzékszervünk egy lehetőség a kapcsolódásra és ezeken keresztül válik egyre világosabbá, hogy kik is vagyunk. A színház mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk.”
Willem Dafoe üzenete a Színházi világnapra – részlet
A foglalkozást tartja Németh Dóra (színházi író, rendezőasszisztens) és Hernádi Szabolcs (színész, drámapedagógus)
Szabad(idő) tér – Művészetterápiás nyílt nap az Istenhegyi Élményklinikán
Annak érdekében, hogy mindenki közelebbről is megismerhesse az Istenhegyi Élményklinika művészetterápiás csoportfoglalkozásait, április 18-án egy rendhagyó nyílt napot tartunk, ahol öt különböző művészeti ág neves alkotói és gondolkodói kalauzolják el az érdeklődőket egy-egy bemutató óra keretében.
- Nagyítás – tematikus filmklub felnőtteknek
- Bázis – színház- és drámapedagógiai foglalkozás 8–13 éves gyerekeknek és 14–20 éves fiataloknak
- Katalizátor – ’művészet mint katalizátor’ – művészet értés és kreatív gondolkodás fejlesztés tinédzsereknek és felnőtteknek
- Textúra – képzőművészeti élményterápia felnőtteknek
- Zoom – előadás

