AZ ÉLMÉNYKLINIKA CSAPATA
Induló csoportjaink
Intézményünk nappali kórház jelleggel indít gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek számára élmény- és kalandterápiás csoportokat, melyek hétfőtől péntekig, reggeltől délutánig zajlanak.
Az első ötnapos intenzív csoportfolyamat neve „Beavatás”, melyet két félnapos utánkövető „Felfedezés” csoportfoglalkozás követ 2 illetve 4 hét elteltével, majd ha szükséges, egy másik csoportösszetételben részt vehet a fiatal a következő lépcsőt jelentő második ötnapos programunkon: ez a „Expedíció” fantázianévre hallgat. Ezután szükség szerint egyéni vagy további csoportos formában kísérjük tovább a fiatalokat és a szülőket egyaránt.
Csomagjainkról ide kattintva tájékozódhat bővebben.

Élmény-és kalandterápiás csoport kamaszoknak (15-19 évesek)
Ebbe a csoportunkba olyan serdülőket várunk, akik még középiskolába járnak, és olyan elakadással, nehézséggel küzdenek, mely nekik és/vagy környezetüknek a hétköznapi kiegyensúlyozott működését megnehezíti. Ennek a korosztálynak gyakori nehézsége a saját helyének megtalálása a világban, az identitáskrízis, ezzel összefüggő konfliktusok vagy szorongások, de ide tartozhat minden olyan (akár korábban már diagnosztizált) zavar, melynek járulékos tünetei, készség-deficitjei a hétköznapi normál működést nehezítik (például az önértékelés, önkontroll, érzelemkifejezés, problémamegoldó készségek, kritikus szemlélet vagy a kommunikációs készségek terén). Várjuk a társas kapcsolati-kapcsolódási nehézségekkel küzdő serdülőket, akiknek nehezebb beilleszkedni társaik közé, de azokat is, akik a felnőttekkel találják meg nehezebben a hangot.
Csoportjainkon az alacsonyabb kihívást jelentő tevékenységektől haladunk az egyre magasabb kihívások felé, módszertanunk részei a kreatív, alkotó vagy épp pszichodramatikus folyamatok szintúgy, mint a magaskötélkerti foglalkozások, erdei expedíció kintalvással, vagy a fal-és sziklamászás. A megélt élményekre közösen és egyénileg is reflektálunk, és a résztvevők saját életére vonatkozó jelentését, következtetéseit keressük és jelezzük vissza magunknak és egymásnak is. A módszerről ide kattintva olvasható részletesebb leírás.
A csoportokra jelentkezés folyamatos, a pontos dátum a jelentkezők számának függvényében alakul.
Élmény-és kalandterápiás csoport fiatal felnőtteknek (19+ évesek)
Ebbe a csoportunkba olyan fiatalokat várunk, akik a középiskolai tanulmányaikon túl vannak, továbbtanultak, esetleg dolgoznak – vagy épp két „állapotuk” között vannak, és nem tudják mihez is kezdjenek, merre induljanak. Sokszor problémát jelent az is, hogy a magyar pszichoterápiás ellátórendszerben ez a korosztály nehezen találja meg azt az ellátási formát, ami a „még nem felnőtt, de már nem gyerek” élethelyzetnek megfelelő lenne. Ez a korosztály különösen nagy kihívásokkal küzd abban a tekintetben, hogy jövőképük sokkal kevésbé kiszámítható, mint a korábbi generációknak, elvesznek a választási lehetőségek tengerében (vagy épp nem is látják saját lehetőségeiket). Gyakori, hogy korábbi (például figyelemzavarból, szociális nehézségeikből vagy egyéb pszichiátriai-pszichológiai zavaraikból következő) kudarcélményeik megroppantották önbecsülésüket, önbizalmukat, s emiatt esetleg a képességeik, lehetőségeik alatt teljesítenek. Várjuk azokat a fiatalokat is, akik valamilyen nehéz akut élethelyzetben vannak, s ebben kérnek támogatást.
Csoportjainkon az alacsonyabb kihívást jelentő tevékenységektől haladunk az egyre magasabb kihívások felé, módszertanunk részei a kreatív, alkotó vagy épp pszichodramatikus folyamatok szintúgy, mint a magaskötélkerti foglalkozások, erdei expedíció kintalvással, vagy a fal-és sziklamászás. A megélt élményekre közösen és egyénileg is reflektálunk, és a résztvevők saját életére vonatkozó jelentését, következtetéseit keressük és jelezzük vissza magunknak és egymásnak is. A módszerről ide kattintva olvasható részletesebb leírás.
További információk
Csoportjaink menetrendjét, a terápiás tervet minden esetben az adott csoport és a résztvevők igényeihez alakítjuk. A kezdeti ismerkedést követően önismereti, csapatépítő, többnyire egyre magasabb kihívást jelentő gyakorlatokba, helyzetekbe, feladatokba hozzuk a csoportot, melyeket mindig megbeszélünk - itt nyílik lehetőség mélyebben reflektálni a hozott problémákra, nehézségekre is.
Étkezés: Kérjük hogy a résztvevők megreggelizve érkezzenek, mert bár valamennyi enni- innivalót, rágcsát, teát, gyümölcsöt minden nap biztosítunk, közös reggelit nem tartunk. A közös ebéd a program része, ezt mindenki számára biztosítjuk.
A program hétfőn reggel 9:00-kor kezdődik, érkezés 8:30-től lehetséges.
A foglalkozás minden nap 15:30-16:00 között ér véget.
Kérjük, hogy a fiatalok a csoport kezdésének időpontja előtt érkezzenek meg!
Pénteken 13:00-kor zárjuk a csoportfoglalkozást. Szülőkonzultációk és visszajelző beszélgetések pénteken 13:00-tól illetve a rákövetkező héten, egyeztetett időpontban zajlanak.
Minden esetleges iskolai hiányzásról orvosi igazolást adunk, melyen alapesetben nem tüntetjük fel sem az ellátás jellegét, sem az okát vagy célját.
HÉTFŐ:
09:00-09:30 Érkezés, adminisztráció
09:30-12:00 Ismerkedő, befogadó csoport, szünetekkel
12:00-13:00 Ebéd
13:00-15:00 Csoportfoglalkozás
15:00 - csoport zárása, hazamenetel, szükség esetén egyéni beszélgetések
KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK:
08.30-09:00 Érkezés
09:00-12:00 Csoportfoglalkozás
12:00-13:00 Ebéd
13:00-15:00 Csoportfoglalkozás
15:00 - csoport zárása, hazamenetel, szükség esetén egyéni beszélgetések
PÉNTEK:
08.30-09:00 Érkezés
09:00-12:00 Csoportfoglalkozás, a hét közös zárása
12:00-13:00 Ebéd
13:00- Hazamenetel, szükséges (szülő/család)konzultációk
Kérdések és válaszok – résztvevő fiataloknak
A hagyományos “beszélgetős” terápiáktól eltérően egy élményterápiás csoportban különböző kalandos kihívásokkal találkozhatsz: ilyen például a kalandparkokból ismert kötélpálya, a sziklamászás, egy közös erdei vadkempinges expedíció, vagy épp a kreatív megoldásokat igénylő csoportfeladatok. A foglalkozásokat sok évtizedes tapasztalattal rendelkező szakképzett orvosok, pszichológusok, benti és kültéri eszközeink használatában gyakorlott trénerek vezetik.
Az élményterápiában amennyire fontos a megélt élmény, legalább annyira fontos a megélt tapasztalatok egyéni és csoportos feldolgozása. A csoportvezetőink abban segítenek, hogy ezekre az élményekre mélyen és tartalmasan legyen lehetőség reflektálni. A csoportvezetők által tematizált feldolgozás segít abban, hogy a nehézségeidre, problémáidra is másképp kezdj tekinteni, és találj megoldásokat nemcsak a csoportban megélt helyzetekre, de általuk az életed nagy kérdéseire, nehézségeire is.
A módszer jellegzetessége, hogy kilépünk a megszokásokból: a megélt új élményeink és azokra adott reflexióink együttesen lehetőséget biztosíthatnak arra, hogy új viszonyulási módokat sajátítsunk el. Lehetőséget, hogy másképp érezhessük magunkat, és hogy másképp lássuk magunkat és a környezetünket. A csoportban eltöltött idő segíthet a kommunikációs, döntéshozatali és problémamegoldó képességeink fejlesztésében is.
Teljesen természetes, hogy más-más tapasztalatokkal és jártasságokkal rendelkezünk. A csoportban így fontosnak tartjuk, hogy a kihívás szintje minden résztvevőnk számára választható legyen – azaz senkinek nem kell semmi olyasmiben részt vennie, amiben nem akar – bár mi mindenkit biztatunk rá, hogy minél több helyzetben próbálja ki magát nálunk. Ezeket a kihívásokat jellemzően párosan, vagy csoportosan, egymást segítve, együttműködéssel lehet leküzdeni.
Teljesen. Csapatunk szigorú hazai és nemzetközi biztonsági sztenderdek mentén dolgozik, munkatársaink folyamatosan képzik magukat nem csak a pszichoterápiás módszerekben, hanem például abban is, hogy minimálisra csökkentsék a balesetek kockázatát. Valamint csapatunk tagjai közül többen is nagyon komoly nemzetközi elsősegély vizsgával is rendelkeznek (Wilderness First Aid, Wilderness First Responder).
A csoport alapértékeit már az első nap lefektetjük közösen. Ennek egyik fontos pontja, hogy mindenki valamiért itt van – és nem csak magunk miatt vagyunk itt, hanem egymás elfogadására, támogatására is szerződünk. A csoportfolyamat ívét úgy tervezzük, hogy mindenki megtalálja a helyét a csoportban, és csapatként dolgozzunk össze. Az, hogy néha majd esetleg nem érzed magad komfortosan, vagy esetleg nem lesz mindig jó a kedved bizony benne van a pakliban – hiszen többnyire nem könnyű témákkal foglalkozunk, sőt néha frusztráló dolgok is megtörténhetnek – ezért természetes, hogy lehetnek nehéz pillanatok a héten. De a csoportvezetők is és a csapat is támogat és átsegít majd ezen.