Szolgáltatások
Az Istenhegyi Élményklinika tevékenységi köre
SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓ
A csoportokon való részvételt minden esetben egy személyes, ún. “első interjú” előzi meg, ahol egy beszélgetés során igyekszünk behatóan megismerni, hogy milyen nehézségekkel, reményekkel fordulnak hozzánk, felmérni a legmegfelelőbb terápiás formát, majd szakmai javaslatot tenni a további terápiás lehetőségekre.
Hasonló konzultációra biztosítunk lehetőséget egy élményterápiás csoport lezárását követően, ahol lehetőség nyílik egyéni visszajelzésre, esetleg a folyamat közben felmerült kérdések megválaszolására, a további együttműködés kialakítására.
DIAGNOSZTIKA
Pszichoterápiás klinikánkra elsődlegesen már diagnózissal rendelkező gyermekeket és felnőtteket várunk, a terápiás szakellátásra helyezzük a hangsúlyt. Amennyire kapacitásunk engedi, szívesen elvégezzük a megfelelő gyógyítás alapját képező, illetve a csoportba kerülés előfeltételét megteremtő pszichodiagnosztikai és/vagy gyermekpszichiátriai vizsgálatokat. Ennek pontos részleteiről az első személyes konzultációt követően tudunk tájékoztatást adni.
„BEAVATÁS” - KALANDTERÁPIÁS CSOPORT
Terápiás módszertanunk egyik alapeleme az egy- vagy kéthetes csoport, amelynek során az Élményterápia eszköztárával egy intenzív önismereti folyamatban vehetnek részt a kliensek. Hétfőtől péntekig minden nap találkozunk, hogy a közös munka eredményeként határozott lépéseket tegyünk egy tartós változás, egy jobb minőségű élet felé. Egymás és önmagunk megismerése mellett a csoport segíthet a bizalom, a társas kapcsolatok, a hatékony együttműködés vagy problémamegoldás, az érzelem- és indulatszabályozás, az önbizalom fejlesztésében is.
„FELFEDEZÉS” – MEGERŐSÍTŐ KALANDTERÁPIÁS CSOPORT
Az intenzív élményterápiás csoport hatásának hosszú távon való megtartásához szeretnénk hozzájárulni újabb két csoport alkalommal. Ezekre a csoportot követő első és második hónapban várjuk ugyanazokat a fiatalokat, akik az intenzív csoporton is együtt vettek részt. Ez az “összetartás” reményeink szerint elmélyíti az élményterápiás csoport hatásait, megerősíti a megkezdett változásokat.
"EXPEDÍCIÓ" - ISMÉTLŐ KALANDTERÁPIÁS CSOPORT
Ismétlő ötnapos csoportunkra azok a fiatalokat hívjuk meg, akik már túl vannak a „Beavatáson” és „Felfedezésen”. Itt egy új összetételű csapatban egy olyan erdei expedíción vehetnek részt, melyben a tájékozódástól a menedéképítésen át különböző kihívásokon keresztül a korábbi csoportfolyamatokban megtapasztalt készségeket próbálgathatják, újabb lépéseket tehetnek a pozitív változás felé, és akár eddig ismeretlen oldalukat, készségeiket is megtapasztalhatják.
EGYÉNI TERÁPIÁS VEZETÉS
Célunk nem a tünetek átmeneti megszüntetése, hanem a tartós gyógyuláshoz való hozzásegítés. Ennek módja és az ehhez szükséges idő személyenként igen eltérő lehet. Amennyiben a csoportterápiákon felül szükséges, egyéni pszichés vezetést, hosszútávú pszichoterápiát is biztosítunk.
TEMATIKUS CSOPORTOK
A nappali kórház csoportos folyamatai után egy másik hosszabb távú terápiás forma lehet egy tematikus csoporton való részvétel. Ezek jellemzően kéthetente, 2-3 órás elfoglaltságot jelentenek néhány hónapon át. Itt is állandó a résztvevők személye, a folyamat során pedig egy-egy pszichológiai módszert (pl. művészetterápia, sématerápia, pszichodráma, stb.) ismerhettek meg mélyrehatóbban.
GYERMEKPSZICHIÁTRIAI ELLÁTÁS
A gyógyuláshoz rövidebb vagy hosszabb távon szükségessé válhat gyógyszeres kiegészítés, orvosi kontroll. Ezt jellemzően a csoportjainkon megforduló kliensek számára tudjuk hosszú távon biztosítani.
APRÓKA FEJLESZTŐHÁZ
Az Apróka Fejlesztőház megnyitja kapuit az Istenhegyi Élményklinikán. A
fejlesztések során hiszünk abban, hogy a csapatmunka, a játszva tanulás és a
személyre szabott terápia meghatározó a gyermekek fejlődésében. Szeretünk
csapatként együtt és egymás keze alá dolgozni, mert így a különböző terápiák
kiegészítik egymást és a gyermeket több szakember, több szemszögből látja, ezáltal
a gyerekek egy komplex fejlesztésben részesülnek. Büszkék vagyunk arra, hogy a
gyerekeket játékos feladatokon keresztül tudjuk tanítani, mert az így megszerzett
tudás egy élmény központú tanulás, melyet nem kötelességként, hanem játékként
élnek meg. Fontosnak tartjuk, hogy a fejlesztéseket csapatunk javaslata alapján a
szülőkkel egyeztetve a gyerekek egyéni igényei szerint személyre szabottan
biztosítsuk.